Stratégiai parnereink

ehw.jpg
Médiapartnereink

2010 kedvezményes forgóeszköz hitelei és pályázati forrásai a KKV szektornak



Újabb 95 millió eurós hitelkeret a vállalkozásoknak és önkormányzatoknak

Szakmai konferencia és konzultáció


2010. január 28. csütörtök

Helyszín: Kinnarps House Konferenciaközpont (1133 Budapest, Váci út 92.)
 
10 milliárdos telephely-fejlesztési pályázat indul 2010-ben és 100 milliárd forintnyi, a tevékenység bővítését támogató forgóeszközhitel áll új feltételekkel a vállalkozások rendelkezésre. A Regionális Operatív Programokban (ROP) 2010 elején megjelenő újabb telephely-fejlesztési pályázatra 10 milliárd forintot különítettek el. A 2010-es regionális pályázati kiírások mellett a rehabilitációval foglalkozó intézményeknek is januárban jelentetnek meg pályázatot. Újdonság lesz a turisztikai pályázatok között a vállalkozásoknak szóló kisösszegű támogatás, emellett a település rehabilitáció keretében a lelakott városrészek megújítására is lehet támogatást igényelni. Folytatódik az önkormányzatok számára a belterületi utakra, kerékpárutakra szóló pályázat.
Emellett 100 milliárd forintnyi, a tevékenység bővítését támogató forgóeszközhitel áll új feltételekkel a vállalkozások rendelkezésre úgy, hogy a termelő és szolgáltató szektor mellett már a kereskedelem szereplői, köztük a gépjármű márkakereskedők is igénybe vehetik a forrást. A kezdő vállalkozások és a hitellel korábban nem rendelkező vállalkozások pedig tevékenységbővítés nélkül is hozzájuthatnak a hitelhez. A 10%-osnál alacsonyabb kamattal elérhető forrás ráadásul a korábbi egy év helyett fix 2 éves futamidővel áll az igénylők rendelkezésére.
A forgóeszközhitelek arzenálját bővítik az élelmiszeripari bankgarancia, valamint a gazdaságélénkítési bankgarancia program keretében elérhető hitelek is. A vállalkozások fennmaradását, megerősödését szolgálják emellett a hazai és Európai Uniós forrásokból elérhető legújabb pályázati források is.
Szakmai rendezvényünk mindezekről, a gyorsan elérhető forrásokról nyújt, konzultációs lehetőséget is biztosítva, naprakész információkat.    
 
Program
 
9.00   Söllei Jánosné igazgató, Magyar Fejlesztési Bank: A tevékenység bővítéséhez kapcsolódó 100 milliárdos forgóeszköz-hitellel kapcsolatos információk. Az élelmiszeripari bankgarancia, valamint a gazdaságélénkítési bankgarancia programmal és a panelprogrammal kapcsolatos tudnivalók. A legújabb hitelkeret bővüléssel kapcsolatos információk.
 
9.40     Vas György tudományos munkatárs, Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézet: A kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatának megváltozása a válság hatására. A hitellel terhelt, de életképes cégek megmentésének lehetőségei.
10.10    Kávészünet
10.40    Zalán Helga ügyvezető igazgató, Magyar Vállakozásfinanszírozási Zrt.: A mikro-, kis-, és középvállalatok számára tervezett Európai Uniós, JEREMIE program pénzügyi konstrukcióinak bemutatása. Az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogrammal, valamint a portfolió garanciával kapcsolatos legújabb információk.   
11.20    Krisán László vezérigazgató, Ka-Vosz Rt.: A Széchenyi kártya, mint alternatív forráslehetőség, a kártyához kapcsolódó régi-új szabályok, szolgáltatások.
11.50    Tóth Tamás ügyvezető igazgató, Opten Kft.: Milyen következtetéseket lehet levonni a nyilvános cégadatokból. Melyek a céginformáció leghatékonyabb módszerei.
12.20    Diósy Tamás ügyvezető igazgató, eWorld: Megoldási javaslatok az e-kereskedelemhez kötődő pályázatokhoz. Tanácsok a hatékony online rendszerépítéshez.
12.50    Ebédszünet (szendvics, üdítő)
13.20    Mosonyi Balázs főigazgató, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (ROP IH): A 2010 elején megjelenő új telephely-fejlesztési pályázat, a 2010-ben várható regionális pályázati kiírások, a település rehabilitációval foglalkozó intézményeknek kiírásra kerülő pályázatok.
13.50    Semperger Kinga ügyvezető, ProjectMine Kft. (a VIV Holding tagja): Az összes, 2010 első félévben megnyíló Európai Uniós és hazai - köztük a környezetvédelemhez, hulladékhasznosításhoz, környezetközpontú fejlesztésekhez, munkahely megóváshoz, a civil szervezetek működésének támogatásához, a kutatásfejlesztéshez kapcsolódó -, pályázati források, valamint vissza nem térítendő támogatások összefoglalása, bemutatása. Konzultációs lehetőség.