Stratégiaváltás a pályázati rendszerben Előtérben az Új Széchenyi Terv
Szakmai konferencia és konzultáció
2010. október 15. péntek
Helyszín: Művészetek Palotája (MÜPA) (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)
Az idei esztendő a pályázati rendszerben is olyan változásokat generál, amelyek már az év hátralevő részében éreztetik hatásukat. Már most jelentős, több százmillió euro összegű Európai Uniós, kutatás-fejlesztési és innovációs témájú pályázati források nyíltak meg a KKV szektor számára. Az EU célja többek között a kkv-k innovációjának, a fejlett know-how-k megszerzésének előmozdítása, és az így megszülető új termékek piacra jutásának elősegítése, illetve a magánvállalkozások, ipari vállalatok illetve a közfinanszírozású egyetemek között kialakuló partnerség támogatása.
A 2011-ben induló Új Széchenyi Terv pedig a munkahelyteremtést is fókuszba állítva stabilabb, milliárdos forrásokat megmozgatva, egyszerűbb és gyorsabb pályázati rendszert ígér az életképes, fejlődni akaró vállalkozások számára. A Stratégiaváltás a pályázati rendszerben címet viselő szakmai konferencia célja, hogy a hazai gazdasági élet szereplői – különös hangsúllyal a kkv szektor résztvevőire –, első kézből, hiteles forrásból, a helyszíni konzultáció lehetőségével szerezhessenek információkat azokról a tevékenységüket támogató, a munkahelyteremtést elősegítő, a fejlesztéseiket, növekedésüket elősegítő forrásokról, amelyek nagyban hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez.
PROGRAM
9.30 Dr. Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes-államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: Fejlesztéspolitikai helyzetkép. (A pályázati rendszer új kormányzati stratégiája. Az idei évben elérhető Európai Uniós pályázati források bemutatása, Az Új Széchenyi Terv kapcsán várható hangsúlyváltás.)
10.20 Dr. Maácz Miklós főosztályvezető, Vidékfejlesztési Minisztérium: Az agrártárcához kötődő jelenlegi és jövőbeni pályázati források bemutatása.
11.00 Kávészünet
11.20 Cs. Pavisa Anna főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium: A Nemzetgazdasági Minisztérium kezelésében álló források felhasználásával kiírásra kerülő pályázatok bemutatása. Az NGM szerepe az Új Széchenyi Tervhez kötődő új pályázati rendszerben.
12.00 Hódi Tímea igazgató-helyettes, MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.: A gazdaságfejlesztés körébe tartozó uniós és hazai, vissza nem térítendő támogatási források közvetítésének gyakorlata.
12.40 Dr. Gulyás Ágnes főosztályvezető, Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH): Az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatai a magyar kis- és középvállalkozások számára, a már megnyílt és a várható keretek bemutatása.
13.10 Büki Erzsébet üzletágvezető-helyettes/ kisvállalati üzletág, Volksbank Zrt.: A pályázatokhoz szükséges banki források, biztosítékok előteremtésének lehetőségei.
13.50 Ebédszünet /kávé, üdítők, szendvicsek/
14.30 Bruckner Zoltán ügyvezető igazgató, Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.: A kockázati tőkealapok stratégiája, az általuk közvetített EU források elérésének lehetőségei.
14.50 Várdai László értékesítési vezető, Dun&Bradstreet Hungária kft.: Teljesítménynövelés a céginformáció segítségével.
15.10 Semperger Kinga ügyvezető igazgató, ProjectMine Kft.: A sikeres projektfinanszírozás eszközei, hatékony projektmenedzsment. A 2010 végén nyitva álló és várható pályázatok bemutatása.
Konzultációs lehetőség!
Reméljük, rendezvényünkkel elősegíthetjük szakmai fejlődését!